Perselus Piton mogorván nézett az előtte lévő ajtóra, miközben arra vártak, hogy végre kinyissák azt. A Mrs Figg által elmondottak alapján gyanakodni kezdett, hogy Albus tévedett, és Harry mégsem került jó helyre. Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy barátságtalan, lila képű férfi jelent meg.

– Igen? – kérdezte, miközben gyanakvóan végignézett rajtuk.

– Jó napot, Mr Dursley! Minerva McGalagony vagyok, ő pedig a kollégám, Perselus Piton. Azért jöttünk, hogy megnézzük Harry Pottert.

– Itt nem lakik semmilyen Harry Potter, és most, ha megbocsátanak. – Azzal megpróbálta becsukni az ajtót, de Piton megakadályozta benne.

– Mr Dursley… – kezdte mézes-mázos hangon, de az ajtóban felbukkanó lóarcú nő belé fojtotta a szót.

– Maga az a Piton a Fonó sorról? – kérdezte fintorogva. – Emlékszem magára. Maga beszélte tele a húgom fejét mindenféle furcsaságokkal. Maga miatt ment abba bolondképzőbe! Vernon, hozd a kölyköt, meg a csomagját – fordult a férje felé, majd ismét az ajtóban állókra nézett. – Vigyék innen azt a kölyköt, és vissza se hozzák.

Azzal választ sem várva arrébb állt az ajtóból, miközben a férje kicipelte az eszméletlen kisfiút, az elképedt bájitalmester kezébe nyomta egy szakadt táskával együtt, majd bezárta az ajtót.

Perselus megkövülten nézett a kezében tartott gyerekre.  Ez a törékeny kisfiú lenne, aki legyőzte korunk egyik leghatalmasabb varázslóját?

– Perselus – vonta magára a boszorkány a figyelmét –, mennünk kellene, hogy Poppy megvizsgálhassa Harryt.

A férfi bólintott egyet, majd mit sem törődve az esetleges bámészkodókkal, egy pukkanás kíséretében elhagyták a Privet Drive-ot.

***

A Roxfort gyengélkedőjén Madame Pomfrey magában dudorászva rendezgette a bájitalokat. Bár nagyon szerette a gyerekeket, de a tanév végeztével minden évben fellélegzett egy kicsit. Mióta a Tekergők elhagyták az iskolát, még így is érezhetően kevesebb dolga akadt, ám hiányoztak neki a fiúk. James és Lily halála mélyen megrendítette, ahogy Peter árulása is. Senki nem gondolta volna róla, hogy képes elárulni és csapdába csalni a barátait. Gondolataiból a gyengélkedő kinyíló ajtaja zökkentette ki. Meglepetten fordult az ajtó felé, nem várt senkit. Legnagyobb meglepetésére az igazgatóhelyettes lépett be, mögötte egy eszméletlen gyereket cipelő bájitalmesterrel. Perselus a legközelebbi ágyra fektette a fekete hajú kisfiút, majd az odaérkező javasasszonyra nézett.

– Mi történt? – kérdezte Poppy, miközben diagnosztikai bűbájt szórt a kis páciensre.

– Ma reggel levelet kaptam egy ismerősömtől – kezdett bele a mesélésbe Minerva. Perselus csendben hallgatta, hogy a kolléganője részletesen elmeséli a javasasszonynak a nap eseményeit. Nem szólt közbe, gondolatai elkalandoztak, miközben a fekete hajú kisfiút nézte. Nem akarta elhinni, hogy mindez valójában megtörtént. A Fiú Aki Túlélte nem feküdhetett összeverve a Roxfort gyengélkedőjén. A rokonai nem dobhatták ki a házból Lily fiát! Gondolataiból Minerva hangja rángatta ki.

– Megyek és beszélek Albusszal a történtekről. Kérlek, Poppy, tájékoztass Harry állapotáról. – Választ sem várva kisétált a gyengélkedőről.

– Perselus, hoznál egy üveg altatót és csontforrasztót a szekrényből? – kérdezte a javasasszony, miközben betakarta a már pizsamában lévő kisfiút. A bájitalmester a szoba túloldalán lévő tárolóhoz lépett, kiválasztotta a megfelelő bájitalt, és visszasétált az asszonyhoz.

– Mit mutattak a bűbájok? – érdeklődött csendesen, miközben figyelte, hogy Poppy gyakorlott mozdulattal beadja az altatót a fiúnak.

– Egyelőre nem sok mindent, ami szabad szemmel nem látható – válaszolta a nő, és letette az ágy mellett álló éjjeliszekrényre a kiürült fiolát. – Nem bántak jól vele. Túlságosan alultáplált és alacsony a korához képest. Tele van a teste zúzódásokkal, van egy gyógyulófélben lévő törött, és egy repedt bordája is, de ami a legjobban aggaszt, az az agyrázkódása. A bűbájok szerint nem ez az első eset, hogy agyrázkódást kapott, amit nem kezeltek megfelelően. Megyek, megnézem a könyveket, hogy melyik bájitalok lesznek a legmegfelelőbbek a számára. – Megsimogatta a mélyen alvó kisfiú haját, és kisétált a gyengélkedőről, magára hagyva a teljesen elképedt férfit. Perselus egy széket húzott az ágy mellé, és egy sóhaj kíséretében leült rá. Gondolatai elkalandoztak egy vörös hajú, zöld szemű kislány felé. Lily volt az első igazi barátja, aki soha nem nézte le a sovány, rosszul öltözött kisfiút. Minden idejüket együtt töltötték. Miután kiderült, hogy Lily boszorkány, sokat mesélt neki a Roxfortról. Amikor megkapták a leveleiket az iskolától, mind a ketten lelkesen várták, hogy oda járhassanak.

A beosztási ceremónia alatt fogták egymás kezét, de Perselus nagyon megijedt, hogy Lilyt a Griffendélbe, őt viszont a Mardekárba osztotta a Süveg. Meggyőződése volt, hogy a házaik közti rivalizálás szétszakítja a barátságukat, de szerencsére nem ez történt. Lily állhatatossága bebizonyította, hogy hiába kerültek másik házba, a barátságuk nem bomlik fel.

Együtt tanultak minden délután a könyvtárban, és a félév végén csatlakozott hozzájuk egy sápadt, vékony, barna hajú kisfiú is. Perselus először nem fogadta kitörő örömmel a felbukkanó Remus Lupint, de Lily és az idő bebizonyította számára, hogy sokat segíthetnek egymásnak. Az első évük végére Remusszal is barátok lettek.

A második évükben észrevétlenül csapódott hozzájuk James Potter, Sirius Black és Peter Pettigrew is. Addigra Perselust végképp kiközösítették a háztársai a griffendélesekhez fűződő barátsága miatt, alattomosan támadták őt hátba a folyosón, de a barátai mindig megbosszulták ezeket a tetteket. Miután Sirius és James bekerültek a Griffendél kviddics csapatába, minden meccsen együtt szurkoltak a két fiúnak. Év végére ők hatan elválaszthatatlanok lettek. Egyre jobban furdalta őket a kíváncsiság, hová tűnik el Remus minden hónapban néhány napra, és miért sápadtabb olyankor a szokásosnál is. Egy szép tavaszi napon lerohanták az éppen visszatérő fiút, aki engedett a nyomásnak, és bevallotta a legféltettebb titkát. Legnagyobb megkönnyebbülésére barátai nem fordultak el tőle, hanem ott segítettek neki, ahol tudtak.

James és Sirius titokban elkezdtek animágiát tanulni, amibe bevonták Petert is, ő pedig Lilyvel belevetették magukat a kutatásba, és ötödévük végére sikerült továbbfejleszteniük az Erősítő főzetet, amivel Remus hamarabb talpra állt a telihold után.

A hetedévükben Lily és James összejöttek végre, barátaik legnagyobb örömére. Az örömük nem volt felhőtlen, hiszen Voldemort fenyegetése tovább nőtt, senki nem volt biztonságban a halálfalóktól. Az iskola elvégzése után összeházasodtak, miközben Sirius, James, Remus és Peter aurornak, Lily gyógyítónak, Perselus pedig bájitalmesternek tanult tovább. Ott ismerkedett meg Mayával, akivel szépen lassan közel kerültek egymáshoz. Már az esküvőjüket tervezték, amikor egy halálfalótámadás során a nő meghalt. Perselus vigasztalhatatlan volt, ha a barátai nem álltak volna mellette, teljesen magába zárkózott volna.

Dumbledore kérésére mindannyian csatlakoztak a megalakuló Főnix Rendjéhez. Amikor megtudta, hogy valaki folyamatosan kémkedik a rend után, felajánlotta, hogy belép Voldemort seregébe, hogy kémkedhessen, de a barátai nem engedték meg ezt neki. Évek óta először ők hatan csúnyán összevesztek.

Mikor kiderült, hogy Lily gyermeket vár, és született egy jóslat, ami talán ráillik a gyerekre, Perselus nagyon megrémült. Nem akarta, hogy a barátainak bármi baja essen, ezért rábeszélte őket, hogy elvégezzék a Fidelius bűbájt, de a Potter család titokgazdája elárulta őket, ami James és Lily halálához vezetett. Szerencsére a kis Harry túlélte a támadást, s míg Dumbledore biztonságba helyezte őt, Sirius és Remus az áruló után mentek, nem tudván, hogy Peter csapdába csalja őket: a Lestrange házaspár és még egy tucat halálfaló várta őket. Mire a segítség megérkezett, mind a ketten komoly sérüléseket szereztek. Sirius az utolsó erejével arra kérte Perselust, hogy vigyázzon a keresztfiára.

Eközben a varázsvilág Voldemort halálát ünnepelte, ugyanis a Harryről visszapattanó Halálos átok végzett a gonosz varázslóval.

Mire Perselus visszaért Godric’s Hollowba, Hagrid elvitte a kisfiút. Hiába könyörgött az igazgatónak, nem tudta meg, hová vitték Harryt. Az idős mágus azzal nyugtatta, hogy Harry biztonságban lesz. Nem is tudták, hogy mekkorát tévednek.

Perselus felállt a székről, végigsimított Harry arcán, majd elhagyta a gyengélkedőt. Lassan kisétált a kastélyból, és a hoppanálási pont felé indult. A vadkanos kapun kilépve a Godric’s Hollow-i temetőbe hoppanált. Lábai automatikusan vitték a sírok között. Szíve összeszorult, ahogy megállt a márvány sírkő előtt, és egy pálcaintéssel egy-egy szál virágot lebegtetett elé. Nem sűrűn járt ide, sem ideje, sem lelkiereje nem volt arra a helyre látogatni, ami fájdalmasan emlékeztette barátai hiányára.

– Sajnálom! – suttogta, miközben egy elszabadult könnycsepp szántotta végig az arcát. Lassan megfordult, és visszaindult a kastélyba, hogy elbújhasson a laborjába, amíg újra magára nem talál.

***

Madame Pomfrey a szemöldökét ráncolva nézett az előtte heverő vaskos könyvre. Nem akarta elhinni, amit benne olvasott. Az nem lehet! Újra, és újra elolvasta azt a bekezdést, majd becsukta a könyvet, és visszasietett a gyengélkedőre. Meg kellett bizonyosodnia róla, hogy a könyv téved! Amint belépett az ajtón, örömmel látta, hogy az egyetlen foglalt ágyon Harry még mindig mélyen alszik. Odasétált az ágyhoz, és elvégezte azt a speciális bűbájt, amiről a könyvben írtak.

Arca elsápadt, ahogy az eredményt nézte. Sürgősen beszélnie kell erről Minervával és Perselusszal. Az irodájába ment, és egy marék hopp-por beszórása után a bájitalmestert hívta.

– Mi történt, Poppy? Harry lett rosszabbul? – kérdezte a férfi aggódva, amint megjelent a smaragd lángokban.

– Nem, Perselus, Harry jól van, és mélyen alszik. Nem ezért hívtalak. Fel tudnál jönni Albus irodájába? Azt hiszem, Minerva még mindig ott van.

– Azonnal indulok – válaszolta a fekete hajú férfi, majd eltűnt a lángokból. A javasasszony felkapta az asztalon heverő könyvet, majd elindult az igazgatói irodába.

***

Albus Dumbledore merengve nézett az előtte ülő boszorkányra.

– Biztos vagy benne, Minerva? – tudakolta hátradőlve a székén. Nem örült a híreknek, amiket a kolléganője hozott.

Három éve, amikor Harry Pottert elhelyezte a rokonainál, úgy gondolta, hogy ott biztonságban lesz a szabadon lévő halálfalóktól, és boldog gyerekkorban lesz része. Lily testvére szeretni fogja, mintha a sajátja lenne. A Megmentő nyugodtan és boldogan élhet a varázsvilág zaklatása nélkül. Nem tévedhettem ekkorát!

– Teljesen – felelte mérgesen Minerva –, ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Poppyt, vagy Perselust.

– Erre semmi szükség, kedves Minerva! – mosolygott jóindulatúan az igazgató, miközben felkelt a székéből, és az ablakhoz sétált. A nap kezdett lenyugodni, az égen felhők gyülekeztek, eső ígéretét hozva a kiszáradt tájra.

Albus gondolatai elkalandoztak, miközben az egyre sötétedő tájat nézte. Szemei előtt megjelent két kis elsős, egy vörös hajú, zöld szemű kislány, és egy fekete hajú kisfiú, akik egymás kezét szorongatva várták a beosztási ceremóniát. Igaz, hogy a Süveg különböző házba osztotta őket, de ettől a barátságuk még erősebb lett, bebizonyítva, hogy egy griffendéles és egy mardekáros is lehet barát. Szépen lassan ez a barátság tovább nőtt, először hárman, végül hatan lettek jóban-rosszban. Tartott tőle, hogy a Perselus ellen forduló háztársai miatt a fiút is elcsábítják Voldemort ígéretei, de szerencsére ez nem történt meg. Miután csatlakoztak a Rendhez, valamin csúnyán összevesztek, és hetekig nem beszéltek egymással, de Lily terhessége újra összehozta őket.

A barátai és szerelme halála után Albus félelmei ellenére nem a bosszúvágyba, hanem a bájitalkutatásba menekült, ami hatalmas hírnevet és megbecsülést hozott a számára. Rengeteg állásajánlatot kapott, de ő inkább a Roxfortban maradt, ezt a helyet tekintette az otthonának.

Gondolataiból egy türelmetlen kopogtatás rángatta ki.

– Tessék! – fordult az ajtó felé, majd visszasétált az íróasztalához, és leült a székébe. Mosolyogva nézte, ahogy a javasasszony belép az irodába, de amikor meglátta, hogy a nő milyen ideges, eltűnt a mosoly az arcáról.

– Áh, Poppy! Mit tehetek érted? – kérdezte aggódva, kezével az egyik, asztala előtt álló üres szék felé intve.

– Bocsáss meg, Albus, de ez az ügy nem tűr halasztást – kezdett bele, de az idős mágus félbeszakította.

– Minerva már mindenről tájékoztatott. Hogy van a kis Harry?

– Éppen erről akartam beszélni, de meg kell várnunk Perselust. – Mintha csak erre várt volna, a bájitalmester rövid kopogtatás után besietett a helyiségbe.

– Perselus, foglalj helyet! Kér valaki egy csésze teát? – tudakolta Albus, ahogy feltűnt az asztalon a gőzölgő kanna a többi kellékkel együtt. Miután mindenki elkészítette az italát, az idős mágus ismét megszólalt.

– Mi az a halaszthatatlan dolog, Poppy? – érdeklődött egyre kíváncsibban az igazgató.

– Mint már Perselusnak is mondtam, Harry túlságosan vékony és alacsony a korához képest – felelte Madame Pomfrey. – Van néhány csúnya zúzódása, valamint egy gyógyuló félben lévő törött és egy repedt bordája, de már megkapta a megfelelő bájitalokat. Ám jelenleg ez a legkisebb baj.

A javasasszony mélyet sóhajtott. Nem tudta, hogyan is mondhatná el kíméletesen. Erre nem volt felkészülve. Aggódott a kisfiúért, és a mellette ülő férfiért is. Tudta, hogy Perselust össze fogja törni ez a hír.

– Harrynek agyrázkódása van. Tudom, hogy ez nem akkora katasztrófa, de nem ez az első eset, ráadásul az előzőek – igen, több is volt – nem lettek kezelve. Sajnos fennáll az esélye annak, hogy agykárosodása van.

***

Az nem lehet!, dübörgött szüntelenül Perselus fejében, miközben a lakosztálya felé sietett. Kell lennie valami megoldásnak.

– Kérlek, segítsetek megtalálni, hogy meggyógyíthassam Harryt! – fohászkodott magában a barátaihoz. Feloldotta a lakosztályán lévő védelmet, és a laborjába indult. – Találni fogok neki gyógymódot, megígérem!

Ahogy a könyvespolcán kutakodott, fülében csengtek a javasasszony szavai.

– A rokonai elhanyagolták őt, nem törődtek az egészségi állapotával sem – fújtatott mérgesen. – Ha időben elviszik orvoshoz, megkaphatta volna a megfelelő kezelést, és mostanra meggyógyult volna.

– Biztos ez, Poppy? – kérdezte Perselus döbbenten.

– Sajnos biztosat csak akkor tudok mondani, ha Harry felébredt, és újra megvizsgáltam őt.

Miután magukhoz tértek a döbbenetből, Madame Pomfrey visszatért a gyengélkedőre, hogy Harry mellett legyen, Albust elszólította néhány halaszthatatlan roxfortos ügy, Minerva a gyengélkedőre indult, hogy megnézze Harryt.

Perselus visszasétált a nappalijába a kiválasztott könyvekkel. Egy pálcaintéssel meggyújtotta a lángokat a kandallóban, majd leült a kedvenc foteljába, és belemerült a kutatásba.

***

Albus Dumbledore azzal ellentétben, amit az irodájában mondott kollégáinak, nem egy roxfortos ügyet intézett el, hanem haladéktalanul a Privet Drive-ra hoppanált, most pedig  türelmetlenül várakozott, hogy kinyissák az ajtót. Három éve járt itt utoljára, de már nagyon megbánta, hogy nem jött ide, ahogy eredetileg tervezte. Az ajtó kinyílt, és egy halk sikoly hallatszott.

– Maga mit keres itt? Nincs magával semmi dolgom! – Petunia hangja megremegett, miközben beszélt.

– Talán bemehetnénk – javasolta az idős mágus, és választ sem várva belépett az elképedt nő mellett a házba. Igazán lakájos otthon volt, világos és hívogató. Senki nem tudta, hogy mi folyik a falai közt. Albus a nappaliba sétált, ahol bömbölt a tévé, és a kanapén egy kövér kisfiú és egy még kövérebb férfi terpeszkedett. A varázsló egy pálcaintéssel kikapcsolta a készüléket, és kaján vigyorral figyelte, hogy Dursleyék döbbenten felugranak a kanapéról. A fiú amennyire gyorsan csak tudott, az anyja mögé szaladt.

– Miért, Petunia? – nézett az asszonyra várakozóan.

– Hogy miért? Még van képe idejönni, és azt kérdezni, miért? – sipákolt hangosan, még jobban megijesztve a fiát. – Maguk elvették tőlem a húgomat, ugyanolyan abnormálist faragtak belőle, mint maguk. A szüleim persze büszkék voltak rá, hogy boszorkány, de én átláttam rajta. Azt hitte, hogy mindenki felett áll. Ráadásul, amikor meghalt, itt hagyták a küszöbünkön a kölykét, anélkül, hogy minket megkérdeztek volna róla. Befogadtuk, mert ezt kérte a levelében, etettük, ruháztuk, és megpróbáltunk belőle normális embert faragni, pedig mi nem kértünk a nyakunkra egy koloncot.

Albus megdöbbent a nő hangjából kihallatszó gyűlöleten. Nem gondolta volna, hogy Petúnia ennyire gyűlöli a testvérét, és annak fiát. Mélyet sóhajtott, majd az ajtó felé indult.

– Ha jól tudom, a muglik sem tolerálják a gyermekbántalmazást. Szerencsére nálam vannak a megfelelő iratok, hogy jelenthessem ezt a hatóságoknak – azzal hátra sem fordulva, elhagyta a házat.