<p align="justify">Lassan ébredezett, kiélvezve a kényelmet, amit maga körül érzett. Miközben élvezettel hallgatta a kinti madárcsicsergést, hirtelen megdermedt. Rájött, hogy nem a saját ágyában fekszik, az nem ilyen kényelmes. Kezdett megijedni. Kinyitotta a szemét, hogy körülnézzen a helyiségben. Fehér falakat látott, rajtuk hatalmas ablakokat, amik egy parkra nyíltak. A terem méretű helyiségben ágyak sorakoztak, és patika tisztaság uralkodott. Nem tudta, hol van, és hogy került ide. Ijedten ült fel, és az ajtó felé nézett.

– Elraboltak? – kérdezte magától, majd amilyen gyorsan csak tudott, felkelt az ágyból. Amint a lába a földre ért, erős szédülés és fejfájás lett úrrá rajta. Erősen megkapaszkodott az ágy szélében, és szemét behunyva küzdött a rátörő rosszullét ellen. Lábai elgyengültek, és a földre esett volna, ha két erős kar meg nem akadályozza ebben. Érezte, hogy valaki óvatosan felemeli, visszafekteti az ágyba, majd egy üvegcsét tart a szájához.

– Idd ezt meg, ettől jobban leszel – hallott egy mély hangot a feje felett, ami nem hasonlított Vernon bácsi hangjára. Lassan kinyitotta a száját, és megitta a furcsa ízű folyadékot. Kis idő múlva kezdett csillapodni a szédülése, a hányingere is nyomtalanul eltűnt, a fejfájás viszont nem enyhült. A szemét még mindig csukva tartotta, így nem látta, csak hallotta, hogy valaki egy széket húz az ágya mellé.

– Jobban vagy? – kérdezte a férfi, miközben egy nedves ruhát rakott a homlokára. A borogatásnak kellemes illata volt; különböző furcsa, de kellemes illatokat érzett benne. A fejfájása lassan csillapodott, de nem múlt el teljesen. Harry óvatosan kinyitotta a szemét, és ránézett az ágya mellett ülő alakra. Szemei elkerekedtek a furcsa látványra. A férfinak vállig érő fekete haja és szeme volt, nagy, görbe orra, és olyan ruhát viselt, amilyet a kisfiú még soha nem látott.

Perselus rámosolygott az őt döbbenten bámuló gyerekre.

– Jobban vagy? – Hangjára láthatóan megugrott a kisfiú, és sietősen válaszolt.

– Igen, köszönöm. Már csak a fejem fáj, de azt már megszoktam – sütötte le szégyenlősen a szemét, így nem láthatta a férfi elborzadt tekintetét. Nem akart panaszkodni, nehogy a nagybátyja megtudja. Tudta, hogy utána semmi jóra nem számíthatna.

– Nem vagy éhes? – a kérdés kirángatta a sötét gondolataiból. Válaszul a gyomra hatalmasat kordult, s Harry elvörösödött zavarában. Nagyot ugrott ijedtében, amikor egy tálca került az ölébe. Felült az ágyon, csodálkozva nézett a mellette ülő férfira, és óvatosan a pirítósért nyúlt.

– Lassan egyél, rágj meg alaposan minden falatot. – A kisfiú bólintott egyet, majd beleharapott a kenyérbe. Szíve szerint gyorsan eltüntette volna az egészet, de jobbnak látta, ha hallgat a jó tanácsra.<i> Ha tényleg elraboltak, remélem, soha nem visznek vissza.</i>

Perselus mosolyogva nézett a csendesen reggeliző gyerekre. Harry James haját, Lily smaragdzöld szemét örökölte, de arcvonásaiban mindkét barátjára ráismert. Örült neki, hogy végre itt van vele, és nem állt szándékában elengedni őt maga mellől, még ha Dumbledore ágál is ellene.

Árgus szemekkel figyelte a fiút, hogy észrevegyen bármilyen apró jelet, ami agykárosodásra utalhat. Nagyon remélte, hogy Poppy vizsgálatai kiderítik, hogy Harrynek semmi baja nincs. Éppen eleget szenvedett már a kisfiú. Gondolataiból a gyengélkedő kinyíló ajtaja rángatta ki. Odakapta a fejét, és szemöldökét ráncolva figyelte, ahogy a javasasszony besétál rajta.

– Jó reggelt! – köszönt Poppy, majd az ágyhoz sétált. –  Látom, már meg is reggeliztél, helyes, gyorsan elvégzek néhány vizsgálatot, és ha végeztem, nem látom akadályát annak, hogy elmehess, Harry.

– Dursleyék értem jönnek? – kérdezte Harry aggodalommal a hangjában. Nem akarta, hogy visszavigyék. Miközben elvette a tálcát a fú öléből, Perselus csendesen válaszolt.

– Nem, nem jönnek. Többé nem mész vissza Dursleyékhez. – Nem tudta nem észrevenni a smaragd szemekben feltűnő reményt.

– Ezt megbeszéljük később – szólt közbe a javasasszony, és felemelte a pálcáját. – Először a vizsgálat, ne aggódj, nem fog fájni.

Harry dermedten nézte, amint a javasasszony különböző ismeretlen szavakat mormol, ahogy a kezében lévő pálcát felé fordítja.

– Hogy hívnak? – kérdezte a férfi.

– Harry – válaszolt gyorsan.

– Engem Perselus Pitonnak hívnak, a hölgy pedig Madame Pomfrey. Hány éves vagy?

– Öt, azt hiszem – felelte szemlesütve Harry. Dursleyék soha nem tartották fontosnak megünnepelni a születésnapját. Azt tudta, hogy Dudleyval egyidősek, de azt nem tudta, hogy mikor van a születésnapja.

– Hogy hívták a szüleidet? – vonta magára a következő kérdéssel a figyelmét Perselus. Harry elsápadt, és remegő hangon válaszolt.

– Nem tudom. – Lehajtotta a fejét, miközben egy könnycsepp folyt végig az arcán. A rokonai soha nem mondták el neki a szülei nevét. Ha róluk kérdezte őket, mindig azt kapta válaszul, hogy alkoholista semmirekellők voltak, akik autóbalesetben haltak meg, mert az apja részegen vezetett. Nem láthatta a felnőttek elborzadt arckifejezését. Lábait a mellkasához húzta, ráhajtotta a fejét és csendesen zokogni kezdett. Fejfájása egyre erősödött, de nem vett róla tudomást, ahogy a hányingeréről sem. Hirtelen erős karok ölelték át, és ő összerándult a nem várt érintéstől. Arcát beletemette a sötét szövetbe, miközben apró kezeivel megragadta azt.

– Harry, figyelj rám, kérlek! – hallotta a feje felett a mély hangot. – Nem lesz semmi baj! A szüleidet Lily és James Potternek hívták, nem voltak alkoholista munkanélküliek. Édesapád auror volt, édesanyád pedig gyógyító, és nagyon szerettek téged.

Perselus szorosan ölelte a zokogó kisfiút. Meg tudta volna ölni azokat az embereket, akik annyi hazugsággal tömték tele a fejét. Miközben Poppy vizsgálta Harryt, ő kérdéseket tett fel neki. A rájuk adott válaszokból és a gyerek szeméből kiolvasta, mennyire nem törődtek vele. Remélte, hogy Albus megelőzi őt, és nem neki kell foglalkozni azokkal a muglikkal. Miközben Harryt nyugtatta, Poppy elhagyta a gyengélkedőt anélkül, hogy egy szót is szólt volna.

– Ezt meg kellene innod, jobban leszel tőle – tartotta a fiú szájához a következő bájitalos fiolát. Miután Harry kiitta, Perselus eltüntette az üres üvegcsét. Továbbra is szorosan ölelve a lassan megnyugvó kisfiút, lefeküdt az ágyra.

– Szeretnéd, ha mesélnék neked a szüleidről? – kérdezte, miközben megigazította magukon a takarót. Harry aprót biccentett, és ő mesélni kezdett. </p>

<center>***</center>

<p align="justify">Minerva McGalagony sietős léptekkel haladt a kihalt kastélyban. A falakon lógó képek lakói kíváncsian figyelték az elhaladó boszorkányt. Nem szoktak hozzá, hogy a mindig szigorú boszorkány valósággal szaladjon. Ahogy elérte a gyengélkedőhöz vezető folyosót, lassított léptein. Aggódott a kisfiúért, Poppy még nem értesítette őt Harry állapotáról. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és az elé táruló látványtól megtorpant. Az egyetlen foglalt ágyon a mindig mogorva Perselus Piton aludt a szorosan hozzábújó Harryvel. Minerva lágyan elmosolyodott, becsukta a gyengélkedő ajtaját, és a javasasszony lakosztályához indult. </p>

<center>***</center>

<p align="justify">Perselus a becsukódó ajtó hangjára ébredt. Észre sem vette, mikor aludt el. Lenézett a belé kapaszkodó, mélyen alvó kisfiúra, és kisimított egy rakoncátlan fürtöt a homlokából. Örömmel figyelte, hogy Harry szinte itta minden szavát, miközben Lilyről és Jamesről mesélt neki. Az aggodalom újult erővel mart belé, ahogy Harryt figyelte. Nem tudott semmit a vizsgálat eredményéről, de remélte, hogy semmi komoly baja nincs. Óvatosan arrébb rakta Harryt, felkelt az ágyról, és lassan elhagyta a gyengélkedőt, hogy megkeresse a javasasszonyt. </p>

<center>***</center>

<p align="justify">Albus Dumbledore elgondolkodva ült az irodájában. Aggódott a fekete hajú kisfiúért, akinek nem adatott meg a boldog gyerekkor. Remélte, hogy lesz ideje ezen változtatni. Felkelt a székéről, a kandallóhoz lépett, és egy marék hopp-por beszórása után eltűnt a zöld lángokban. </p>

<center>***</center>

<p align="justify">Harry Potter boldog mosollyal az ajkán, mélyen aludt a gyengélkedőn. Álmában egy vörös hajú nő és egy fekete hajú férfi ölelte őt szorosan magához, miközben egy nagy fekete kutya szaladgált körülöttük, és egy barna hajú férfi mosolyogva nézte az állat bohóckodását.

– Perselus majd vigyáz rád, kisfiam! – suttogta az édesanyja. – Nagyon szeretünk! </p>

<center>***</center>

<p align="justify">Poppy Pomfrey csendesen sétált a kastély folyosóin az igazgatói iroda felé. Gondolatai elkalandoztak a gyengélkedőn fekvő kisfiú felé. Szerencsére a testi sérülése begyógyultak mostanra, de a lelki sebeknek, amiket a rokonai okoztak neki, még idő kell. A kőszörnyhöz érve bemondta a jelszót, és felsietett a feltáruló lépcsőn. Halkan kopogtatott az ajtón, és amint megkapta az engedélyt, belépett. </p>

– Jó napot, Albus! – köszöntötte csendesen az idős varázslót, miközben helyet foglalt a felkínált széken.

– Jó napot, Poppy! Hogy van Harry? – kérdezte Albus aggódva.

– Fizikailag rendben, de talán várjuk meg a többieket is – válaszolta a javasasszony. Az ajtón felhangzó kopogtatásra hátrafordult, és halvány mosollyal nézte a belépőket. Minerva és Perselus aggódva nézték az irodában ülő boszorkányt.

– Minerva, Perselus, foglaljatok helyet! Poppyval már csak rátok vártunk – kínálta hellyel a kollégáit az igazgató. – Teát?

– Nem, köszönöm – utasította el Poppy. – Nos, Harry szépen gyógyul. A bordái teljesen összeforrtak, a zúzódásoknak kell még egy kis idő. Amint rendszeresen eszik, fel fog szedni némi súlyt és növekedésnek indul.

– Ez nagyszerű hír, Poppy! – felelte a bájitalmester mosolyogva. – Viszont mi a helyzet az agyrázkódással?

A javasasszony ránézett az aggódva őt figyelő fiatalemberre, halványan elmosolyodott, és úgy válaszolt.

– Néhány nap pihenés, és teljesen rendbe jön, de szednie kell egy bájitalt, a receptet majd megkapod. – A megkönnyebbült sóhajok után folytatta. – Ám sajnos nem végezhet semmi megterhelőt, nem kviddicsezhet. Tudom, hogy még hat év, mire elkezdi az iskolát, de úgy gondoltam, jobb, ha ezt előre tudjátok.

Perselus erre a hírre fellélegzett, nem akarta, hogy Harry többet szenvedjen. Már épp elég rossz történt vele eddigi élete során.

– Nekem is van néhány fontos mondanivalóm – szólalt meg csillogó szemekkel Dumbledore. – Ma délelőtt a Minisztériumban voltam, és néhány ismerős segítségével, valamint Poppy vizsgálati eredményével és Mrs Figg tanúskodásával feljelentést tettem a Dursley szülők ellen gyermekbántalmazás-, és veszélyeztetés miatt.

Az irodában döbbent csend uralkodott. Perselus aggódva nézett az igazgatóra. <i>  Ha Dursleyéket letartóztatják, mi lesz Harryvel? Nem engedem, hogy árvaházba kerüljön! </i> Mintha csak a gondolataira válaszolna, Albus ismét megszólalt.

– A másik dolog – kezdett bele, miközben egy összetekert pergament nyújtott át a fiatal férfinak –, ez egy hivatalos okirat Harry Potter örökbefogadásához. Amint aláírtad, te leszel Harry törvényes gyámja.

A bájitalmester sokkoltan nézett a kezében tartott pergamenre. Szemébe könnyek gyűltek, miközben felemelte a fejét, és az idős mágusra nézett. Lassan kihajtotta a pergament, felállt a székről és az asztalhoz lépett. Egy könnycsepp gördült végig az arcán, ahogy aláírta a dokumentumot.

– Mikor hagyhatja el Harry a gyengélkedőt? – kérdezte érzelmektől rekedt hangon, miután az aláírt pergament visszaadta az igazgatónak.

– Akár már most is – válaszolta szelíden a javasasszony. Perselus bólintott egyet, majd elhagyta az irodát. </p>

<center>***</center>

<p align="justify">Az alig öt éves Harry Potter mosolyogva sétált a kastély folyosóján, miközben szorosan fogta Perselus kezét. Boldog volt, hogy nem kell visszamennie Dursleyékhez, hanem itt maradhat a kastélyban, Perselusszal, aki sokat fog még mesélni neki a szüleiről. Ahogy az új otthona felé sétált, köszönetet mondott magában a családjának, amiért elküldték hozzá az ő saját védőangyalát. </p>