Honlap-menü

A fejezet kategóriái
Agymenések [2]
Egypercesek [6]
Megy a susmus [5]
A SNANGER BL oldalán meghirdetett játékra írt szöszök.
Novellák [2]
Pillanatok [25]
Új kezdet [3]
Első hosszabb történetem
Versek [1]
Vörös és Fekete [4]
Rövid történetek Bill Weasley és Harry Potter főszereplésével

Mini-chat

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0


Belépés

Főoldal

Regisztráció

Belépés
Üdvözöllek Vendég | RSS


Erika apróságai


Szerda, 2018-06-20, 04:56
Főoldal » Fájlok » Új kezdet

Első fejezet
2014-05-04, 12:57

Mindenki másként ébred reggel. Van aki az ébresztő óra csörgésére, van aki a kelő nap lágyan cirógató érintésére, és van, akit az édesanyja kedves érintése ébreszt. Ők a szerencsések. Nem úgy, mint egy alig öt éves fekete hajú kisfiú, akinek minden reggele ugyanúgy kezdődik.

Hangos dörömbölésre ébredt, majd valaki feltépte a gardrób ajtaját, és durván kirángatta őt az ágyából.
– Azonnal gyere ki onnan, te hálátlan korcs! – kiabálta a nagybátyja. – Nem azért etetünk, hogy egész nap az ágyban henyélj! – Azzal nagyot taszított a kisfiún, aki a lendülettől elesett, és beverte a fejét a konyhaszekrénybe. Hallotta a háta mögött az unokatestvére nevetését, de nem foglalkozott vele. A figyelmét lekötötte a fejében jelentkező fájdalom, és a meleg folyadék, ami az arcán folyt végig.
– Kölyök, ne merészeld összevérezni a padlót – hallotta a feje felett a nagynénje hangját. – Azonnal takarítsd fel ezt a mocskot!
– Igenis, Petunia néni – válaszolta halkan, és a homlokára szorított kézzel lassan felkelt a padlóról. A rokonai ezalatt az asztalhoz ültek, és hozzáláttak a reggelihez. Vágyakozva gondolt az ételre, mert tegnap reggel óta nem evett semmit, de tudta, ha szólna, akkor csak egy pofont kapna a nagybátyjától. Reménykedve abban, hogy később kaphat enni, Harry a mosogatóhoz lépett, megtörölte a szemét – hogy észre ne vegyék a könnyeit, mert úgyis csak kinevetnék érte –, elővette a tisztítószereket. Miközben a padlót súrolta, hallotta a háta mögött az unokatestvére kuncogását, és a felnőttek beszélgetését; Vernon bácsi éppen az esti vendégség részleteit ecsetelte a feleségének.

– El ne felejtsd a kölyköt bezárni, Petunia drágám. Nem lenne szerencsés, ha meglátnák ezt a korcsot! – fröcsögte Vernon, miközben felállt a székről, és megsimogatta a fia fejét – Este jövök! Kölyök, nehogy galibát csinálj nekem, különben nagyon megkeserülöd! – fenyegette meg a földön térdelő fiút, amikor elment mellette. Harry jobbnak látta, ha nem szól semmit, így megúszhatja nagyobb büntetés nélkül. A bejárati ajtó csukódása jelezte, hogy Vernon Dursley elhagyta a házat. Miután Harry végzett a padló tisztításával, a nagynénje újabb feladatokat adott neki.
– Először is mosogass el, a porszívózás és portörlés után gyomláld ki a kertet – mondta a nő, miközben a vállára akasztotta a táskáját – Vigyázz, hogy nehogy összetörj nekem valamit, különben nagyon megbánod!

Azzal fogta fiát, és az ajtót bevágva maga mögött, elviharzott. Harry nagyot sóhajtott, és nekifogott a mosogatásnak. Reményei egy pár falat ennivalóra szertefoszlottak, a rokonai nem hagytak semmit. Amikor végzett a mosogatással, felporszívózott, és nekilátott a portörlésnek. A nappaliban Petunia rengeteg apró csecsebecsét tartott, így ott nagyon vigyázva dolgozott, nehogy összetörjön valamit. Az üveges szekrényen megcsillant a napfény. Harry odalépett, és szívében fájdalommal nézegette az ott található fényképeket, amiken Vernon bácsi, Petunia néni és Dudly szerepelt. Az unokatestvéréről rengeteg kép készült, a születésétől kezdve egészen a mai napig. Szemébe könnyek gyűltek, és mint olyan sokszor, most is elgondolkozott rajta, hogy ő miért nincs rajta egyik képen sem. Őt miért nem szeretik legalább egy kicsit? Elfordult a képektől, és folytatta a portörlést. Dél elmúlt, mire végzett. Kint már javában tombolt a nyári hőség, de tudta, nem maradhat bent, mert ha nem végez, esélye sem lesz arra, hogy vacsorát kapjon. Az étel gondolatára nagyot kordult a gyomra.

– A haszontalan torzszülötteknek nem jár több! – vágta elé előző nap Petúnia a repedt tányért, fintorogva figyelte, hogy a kisfiú megeszi a szikkadt kenyeret.
Harry sóhajtott egy nagyot és az ajtóhoz indult. Amikor kinyitotta azt, mellbe vágta a kinti forróság. Július közepe lévén teljes erejével tombolt a nyár. Az utcák kihaltak voltak, mindenki, aki csak tehette a házban hűsölt. A kertekben elsárgult a gyep, a virágok kókadtak voltak, hetek óta nem esett egy csepp eső sem.
A Privet Drive 4-es számú ház ajtaján kilépett a fekete hajú kisfiú, és a virág ágyáshoz ment, Petunia néni nagyon kényes volt a virágaira. Nem tudta elviselni, ha egy szál gaz is felütötte a fejét a rózsái, dáliái, és a többi virága között. Harry a virágágyás mellé térdelt, és óvatosan nekifogott a gyomlálásnak. A forró nyári nap a nyakába sütött, és egyre jobban égette a tarkóját. Kezét apró piros, néhol vérző karcolások borították ott, ahol túl közel kerültek a rózsa tüskéihez. A hátán folyt a veríték, és kezdte magát egyre rosszabbul érezni. Szédült, fájt a feje, zúgott a füle és fekete karikák táncoltak a szeme előtt. Nem vágyott másra, csak egy pohár vízre. Óvatosan felkelt a földről, elhatározta, hogy bemegy a házba és iszik egy kis vizet. Lassan a ház felé indult, de az ajtót már nem érte el, a szeme előtt összemosódott minden, és ájultan rogyott a lépcsőre. <p align="justify"></p>

<center>***</p> </center>

Minerva McGalagony az irodájában ült, és a kandallóján lévő képeket nézegette. A nyári nap sugarai táncot jártak a képkereteken. A szíve elszorult az integető, nevető emberek láttán. Mélyet sóhajtott, ahogy eszébe jutott a hat jó barát, akik bebizonyították, hogy a különböző házakba tartozók is lehetnek barátok.

Már három éve annak, hogy Voldemort Godric’s Hollow-ban megtámadta a Potter családot. Peter Pettigrew Potterék titokgazdája elárulta a családot. Lily és James Potter az életét vesztette, Voldemort pedig örökre eltűnt. Sirius Black és Remus Lupin, hogy megbosszulják a barátaikat, az áruló nyomába eredtek, de Pettigrew csapdába csalta őket. Hősiesen küzdöttek, de a túlerővel szemben nem bírtak. Perselus Piton sajnos későn érkezett a segítségükre. Csak a holttesteiket tudta magával vinni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kis Harry Potter életben maradt, csak egy villám alakú sebhely maradt a homlokán. Hagrid a Roxfort vadőre kimentette őt az összeomlott házból, és Albus Dumbledore kérésére a rokonaihoz vitte a kisfiút. Egy levél kíséretében az ajtó előtt hagyták az akkor másfél éves gyereket, aki mit sem tudott az őt körülvevő őrületről.
Mindenki ünnepelt a varázsvilágban. Végre felszabadultak Voldemort rémuralma alól. A minisztérium nem győzte a muglik emlékeit módosítani. De szépen lassan lecsendesült az ünneplés, és minden visszatért a normális kerékvágásba. Dumbledore-t ostromolták az újságírók, és a miniszter, hogy árulja el, hová rejtette a Kis Hőst. Az igazgató megtagadta a kérést, mondván, hogy a még szabadon lévő halálfalók miatt nem lenne biztonságos. Cornelius Caramel Mágiaügyi miniszter minden befolyását latba vetette, hogy meggyőzze Dumbldoret, hozza vissza Harry Pottert a varázsvilágba, de nem járt sikerrel, ahogy Perselus Piton sem, aki maga szerette volna felnevelni a barátai fiát. Harry Potter biztonságban volt a rokonainál, távol a varázsvilágtól. Legalábbis mindenki azt hitte.
Az igazgató tudta nélkül Minerva figyelemmel kísérte a fiú sorsát. Ebben nagy segítsége volt barátnője, Arabella Figg. A kvibli asszony a Dursley családdal szemben lakott, és ő vigyázott a kisfiúra, ha a rokonainak dolguk akadt.

Minerva nagyot sóhajtott, és ivott egy kortyot a teájából. Múlt héten volt szerencséje látni a vékony kisfiút a kertben, amikor Arabellánál járt vendégségben. Aggódott a gyerekért. Túl vékonynak és alacsonynak találta a korához képest. Kétségei támadtak Albus döntésével kapcsolatban. Lehet, hogy nem volt jó ötlet Harryt a rokonainál elhelyezni.
Gondolatait az ablakon felhangzó kopogás szakította félbe. Meglepődve állt fel a székből, és az ablakhoz lépett. Nyáron csak nagyon ritkán szokott levelet kapni. A párkányon ülő barna bagoly ismerős volt számára, de nem tudta hova tenni. Kinyitotta az ablakot, és hirtelen mellbe vágta a kinti forróság. Nem volt megszokott a hegyek között ez a meleg. A Roxfort parkjában a fű sárgulni kezdett, és az óriáspolip is csak napnyugta után jött fel a tó felszínére. A Tiltott Rengeteg fái szinte könyörögtek az esőért. A bagoly kényelmesen berepült az ablakon, és letelepedett az íróasztalra. A lábát a boszorkány felé nyújtotta, és elégedetten huhogott, amikor megszabadult a terhétől. Minerva bagoly csemegével, és egy tálka vízzel kínálta a kimerült madarat, majd az íróasztalnál lévő kényelmes székre ült, és kibontotta a levelet. Szemei gyorsan falták a sorokat. Mire a végére ért, az arca elsápadt, és a kezei remegni kezdtek. Ledobta a levelet az asztalra, a kandallóhoz lépett, majd a hopp-por beszórása után a fejét a smaragd lángokba dugta.
– Perselus, fel tudnál jönni az irodámba? Hozd a bájitalaidat is – mondta, s választ sem várva hátrébb húzódott, és idegesen nézte, amint a lángokból kibontakozik Perselus Piton fekete taláros alakja. A bagoly megérezte a boszorkány idegességét, huhogott egyet majd szárnyra kapott, és kirepült a nyitott ablakon.
– Mi történt, Minerva? – kérdezte a varázsló. Nem szerette, ha megzavarják a munkájában. A nyári szünet alatt, míg az idegesítő kölykök otthon boldogították a szüleiket, Perselus Piton a Roxfort bájitalmestere kísérleteit folytatta a magán-bájitallaborjában.
─ Szeretném, ha velem jönnél, Perselus. Meg kell látogatnom valakit, és szükségem lehet a segítségedre – válaszolta a boszorkány, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. – Várj meg itt! Rögtön jövök!
Perselus az ideges asszony után nézett és megcsóválta a fejét. Nem tudta elképzelni, hogy mi kavarhatta fel a mindig nyugodt átváltoztatástan tanárnőt. Az ablakhoz sétált, és kinézett a roxforti birtokra. Szerette ezt a helyet, gyerekkora óta az otthonának tekintette. Igaz, hogy az iskolás éveit megkeserítették a háztársai, de sok szép emlék is a kastélyhoz kötötte. A barátsága Lilyvel soha nem szűnt meg, még most is hiányzott neki a vörös hajú boszorkány. Lassan a kandallóhoz sétált, és elgondolkozva nézegette az ott sorakozó fényképeket. A képeken mosolyogva integettek neki a tekergők és Lily. Ajkai szomorú mosolyra húzódtak; hiányoztak neki a barátai.
Gondolataiból a visszatérő boszorkány riasztotta fel. A fiatal varázsló összevonta a szemöldökét.
– Mégis hová megyünk, Minerva? – kérdezte.
– Elmegyünk, és meglátogatjuk Harryt – válaszolta a boszorkány.
– Tessék? – húzta fel a szemöldökét a bájitalmester. – Honnan tudod, hogy hol lakik? Nekem évek óta nem árulja el Albus, bárhogy is faggatom.
– Természetesen ott voltam, amikor Albus elhelyezte őt – mondta Minerva, mintha ez teljesen természetes lenne, és az íróasztalához lépett. – Azóta figyelemmel kísérem a sorsát. Ezt a levelet most kaptam. Ezért kell sürgősen odamennünk – azzal az elképedt férfi kezébe nyomta a levelet. Perselus a homlokát ráncolva leült a legközelebbi székre, és elolvasta a levelet. A homlokán elmélyültek a ráncok, majd a székről felpattanva ledobta a levelet az asztalra.
– Induljunk! – s választ sem várva az ajtóhoz lépett.
– Perselus, kandallón keresztül gyorsabb lesz – válaszolta Minerva, és egy marék hopp-port szórt a tűzbe, majd az uticél bemondása után eltűnt a zöld lángokban. A bájitalmester a szemöldökét ráncolva követte őt. A nyitott ablakon befújó lenge nyári szellő meglebbentette az asztalon hagyott levelet. <p align="justify"></p>

<i>Drága Minerva!

Valami baj van a kisfiúval. Ide kell jönnöd, amilyen gyorsan csak tudsz! Nincs vesztegetni való időnk!

Arabella</i>
<p align="justify"></p>
<center>*** </p></center>


Arabella Figg fel-alá járkált a háza nappalijában. Reménykedett benne, hogy a barátnője megkapta a levelét, és nemsokára megérkezik. Aggódva nézett ki az ablakon, de az utcán minden csendes volt. Semmilyen mozgást nem látott a szomszéd házban. Megkönnyebbülten fordult hátra, amikor a kandallóban zöld lángok csaptak fel, és az onnan kilépő asszony felé sietett.
– Minerva, annyira örülök, hogy máris itt vagy!
– Arabella, mi történt? – kérdezte a boszorkány, miközben ellépett a kandallótól, hogy az utána érkező fiatal férfi is a nappaliba léphessen. – Arabella, ő itt Perselus Piton, a Roxfort bájitalmestere.
A fekete hajú férfi biccentett egyet az idősebb nő felé, és türelmetlenül várta, hogy megtudja, mi is történt.
– Üdvözlöm, Mr Piton! – mosolygott a Perselusra az asszony. – Kérlek, üljetek le! Megkínálhatlak benneteket egy kis teával?
– Köszönjük, nem kérünk! – válaszolta a boszorkány. – Elmondanád, hogy mi történt?
– Ma is kizavarták a kertbe ebben a forróságban. Nem elég, hogy olyan sovány szegénykém, még a kertet is neki kell rendben tartania, a többi munkáról nem is beszélve – mondta, mérgesen, majd ismét az ablak felé fordult. – Még mindig semmi mozgás.
– Arabella, kérlek, kezd az elején, hogy Perselus is megértsen mindent – szólt közbe a boszorkány. Mrs Figg mély levegőt vett, leült a kanapéra és mesélni kezdett.
– Öt évvel ezelőtt Albus felkeresett és megkért, hogy költözzem ide. Nem értettem a kérését, hiszen nem ismertem itt senkit, de addig erősködött, hogy beleegyeztem. Egyik este váratlanul megjelent és mindenféle kérdést tett fel a szomszédokról; de különös módon leginkább a Dursley család érdekelte. Miután elmondtam róluk mindent, amit tudni akart, elment, és nem is láttam őt addig az éjszakáig – nézett Minervára. – Az ablakból láttam, amint elhelyez egy csomagot a küszöbön, majd elmegy. Nem sokkal később Minerva bekopogott hozzám a hírrel, hogy Tudjukki halott, és Harry Pottert elrejtették a rokonainál. Másnap reggel egy bagoly kopogtatott az ablakomon. Egy levelet hozott Minervától, amiben megkért, hogy tartsam szemmel a szomszédokat és értesítsem, ha bármi baj van. Rendszeresen találkoztunk, és én elmondtam mindent a kisfiúról. Nem sokszor láttam, csak akkor, amikor a kertben volt, vagy a közeli boltba ment. Túlságosan soványnak tűnt, de nem aggódtunk, mert a szülei is vékonyak voltak. Ma délelőtt, miután a rokonai elmentek, ismét megjelent a kertben: a virágokat gyomlálta ebben a rekkenő hőségben. Már indulni akartam, hogy vigyek neki egy kis vizet, amikor felállt és az ajtó felé indult, de a lépcsőn összeesett. Mire kiléptem az ajtón, a nagybátyja hazaért, felrángatta a földről, és bevitte a házba. Azóta nem láttam semmi mozgást.

Újra felállt a kanapéról és kinézett az ablakon. A két vendég egymásra nézett, majd ismét a boszorkány szólalt meg.
– Végül is miért hívtál ide, Arabella? – Mrs Figg mélyet sóhajtott és visszafordult a vendégeihez. Arcán aggodalommal visszasétált a kanapéhoz, de nem ült le. – Mit nem mondtál még el nekünk?
– A kis Harryt nem szeretik a rokonai. Nem törődnek vele úgy, mint az unokatestvérével.
– Ezt miből gondolja, Mrs Figg? – kérdezte szemöldökét ráncolva Perselus. Kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Nem vágyott semmi másra, mint átrohanni a szomszédba Harryért, de  itt ül és ennek az asszonynak a meséjét hallgatja.
– Nem akartam, hogy aggódj Minerva, – nézett a barátnőjére az asszony – ezért nem is szóltam, de Harry ruhái túl nagyok rá és rongyosak. Míg az unokatestvérét egész nap nem lehet kint látni, addig Harry a kertben robotol. Sokszor hallottam, amit Dursleyék kiabálnak vele, mindenféle torzszülöttnek nevezve. Sokszor látni rajta kék-zöld foltokat. Persze, ha az egyik szomszéd kint van, mindig rendesen bánnak vele. Ma pedig… – hangja cserben hagyta őt. Arca dühről és aggodalomról árulkodott. Mély levegőt vett és ismét megszólalt. – Ma pedig miután a nagybátyja hazaért és meglátta őt a lépcsőn fekve, odament hozzá, belerúgott egyet, utána cipelte be a házba.
– Köszönöm, hogy szóltál nekünk, Arabella! – állt fel a boszorkány a fotelból, és az ajtó felé indult, a bájialmesterrel a nyomában. – Megyünk, és megnézzük Harryt.
– Majd értesítsetek!
– Úgy lesz! – ígérte a boszorkány, miközben elhagyták a házat, és sietős léptekkel elindultak az utca túloldalán álló ház felé. Kezdett nagyon aggódni a fiúért.

 

Kategória: Új kezdet | Hozzáadta:: Erika
Megtekintések száma: 138 | Letöltések: 0 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *:
Keresés

Barátok:
  • Tollforgató
  • Smaragdvilág
  • Scale írópalettája
  • Hotaru Világa
  • Lilyanjudyth - The Land Of Dreams

  • Hozzászólások
    Talán a hétvégén, de nem ígérek semmit.


    Jujj, ne bánts!  flower

    Nyugalom, majd kiderül! biggrin 
    

    Köszönöm, hogy olvastad, és írtál!

    Na, azt rögtön gondoltam, hogy nincs vége, különben dá-dá lenne smile

    Na, engem most már csak az izgat, hogy kik lehetnek a vendégek. Itt abbahagyni...


    Erika © 2018