Remus mosolyogva nézte a kastély folyosóin sétálgató kisfiút. Harry szemei elkerekedtek a sok csoda láttán, és lelkesen integetett a falakon lógó festményeknek. A korai óra ellenére néhány diák már a nagyterembe igyekezett reggelizni, és mosolyogva köszöntek vissza a csillogó szemű kisfiúnak. Remus lassan lehajolt, a karjaiba kapta Harryt, és elindult a gyengélkedő felé.

– Gyere Harry, megnézzük, hogy apád ébren van-e.

– Apa! – válaszolta Harry szélesen mosolyogva. A gyengélkedő ajtaja előtt Remus megtorpant, mert a folyosó végéről hangok hallatszottak. Hátranézett, és meglátta a sietve közeledő barátait.

– Fiúk, minden rendben? – kérdezte aggódva, miközben sérülések után kutatva végignézett a két fáradt férfin.

– Jól vagyunk, Remus! Perselus merre van? – érdeklődött Sirius, és egy lágy csókot nyomott a barna hajú férfi ajkára.

– Még aludt, amikor kijöttünk, de éppen hozzá tartunk, hogy megnézzük, felébredt-e már. – Azzal kinyitotta az ajtót, és szembe találkozott a rémült bájitalmesterrel.