Kulcsok: Harry Potter, Fonó sor, magány, Tekergők térképe és rendszerezés

Kategória: Severitus

Korhatár: nincs

Figyelmeztetések: AU, Slash említés szintjén, OOC karakterek

Jogok: Minden jog Rowlingé és sleppjéé, én csak kölcsön vettem a szereplőket a magam és mások szórakoztatására.

Leírás: Lily és James Potter halála után Perselus Piton úgy dönt, hogy ő neveli fel a barátai fiát. Ám egy nap nem várt látogatójuk érkezik.

Megjegyzés: Narcissát lefiatalítottam, mert így jött ki a legjobban a történetben.

Megjegyzés2: Kéretik nem inni és enni a történet végén, nem vállalok felelősséget a fulladásos halálért! Én szóltam! Kellemes olvasást!

Perselus csendesen becsukta maga után a Fonó sori ház ajtaját. Elég későre járt már, nem gondolta, hogy ilyen sokáig kell hallgatnia Dumbledore fecsegését. Megértette ő, hogy Lumpsluck már nem való tanárnak, de ő nem akart tanítani. Levette és a fogasra akasztotta a vastag téli köpenyét, majd a konyhába indult. Fáradt volt és éhes, de tudta, hogy még nem pihenhet, rengeteg dolga volt még a laborjában. A konyhába lépve fényt bűvölt, aztán elégedetten nézett az asztalon, melegítő bűbájokkal ellátott vacsorájára. Lassan a pulthoz sétált, hogy egy csésze kávét töltsön magának, de egy hang megállította.

– Ma sem akarsz aludni, Perselus? – kérdezte az ajtón belépve a barna hajú férfi.

– A frászt hoztad rám, Lupin! – fordult a belépő felé a bájitalmester. – Azt hittem, hogy az emeleten vagy és Harry álmát őrzöd.

– Ott voltam – válaszolta közelebb lépve Remus –, de meghallottam, hogy hazaértél, és gondoltam, lejövök megnézni, minden rendben van-e.

– A nyilvánvalón kívül? – vonta fel gúnyosan a szemöldökét, majd egy sóhaj kíséretében otthagyta a kávét, és az asztalhoz ült. Miközben élvezettel enni kezdett, Remus szintén helyet foglalt, és várakozóan nézett a bájitalmesterre.

– Albus még mindig azt akarja, hogy vidd el Harryt Dursleyékhez?

– Igen – válaszolta Piton, miután lenyelte az utolsó falatot. Remus felállt az asztaltól, és a mosogatóba pakolt. – Tudod, hogy nem kell ezt csinálnod, ugye?

– Persze! – felelte mosolyogva a vérfarkas, majd elpakolta a tiszta edényeket. Feltett egy kanna vizet a tűzhelyre, mindkettőjüknek szüksége volt egy csésze teára. – De megengedted, hogy itt maradjak, így gondoltam, a hasznodra lehetek.

Perselus elgondolkozva nézte a sürgölődő Remust. A vérfarkast nagyon megviselte a barátai halála, a tekintetén látszott, hogy magát okolta érte. Ha nem hallgat Siriusra, még most is élnének.

Gondolataiból a teáskannából kiáradó gőz sípoló hangja zökkentette ki.

– Albus úgy gondolja, hogy Harry nagyobb biztonságban lenne a rokonainál – kortyolt bele a csészéjébe Perselus. – Igaz, hogy Voldemort halott, de aggódik, hogy Lucius sereget toboroz és bosszút akar majd állni ura haláláért.

Mindannyian féltek ettől a lehetőségtől. Halloween éjszakája óta senki nem hallott sem Luciusról, sem Voldemort belső köréről, pedig az aurorok és a Főnix rendje mindent megtettek, hogy előkerítsék őket, de eddig nem jártak sikerrel. Perselus ismerte Malfoyt, jobban, mint szerette volna. A szőke férfi megpróbálta őt beszervezni Voldemort seregébe, de nem járt sikerrel, Perselus és még néhány mardekáros diák inkább a világos oldal mellé állt.

– Tudom – nézett elmélázva a csészéjébe Remus –, de mi is megtudjuk védeni Harryt. Azt hiszem, megyek és lefekszem. Jó éjt, Perselus!

– Jó éjt, Remus! – Perselus figyelte, ahogy a másik férfi elhagyja a konyhát és a lépcső felé indul. Lassan kiitta a teája maradékát, majd a két csészét a mosogatóba tette. Egy pálcaintéssel eloltotta a fényeket és a laborjába indult. Az apja halála után fedezte fel ezt a helyiséget, melyet még az anyja alakított ki, és rejtett el alkoholista férje elől. Eileen ide menekült, miután a fia a Roxfortba ment.

Amint belépett a laborjába, az egyik tároló szekrényhez indult. Ideje volt rendszerezni az ott lévő alapanyagokat. Egyesével pakolta ki a különböző fiolákat és dobozokat, majd az asztalra tette őket. Mire végzett, már éjfél is elmúlt, csendben elhagyta a helyiséget és az emeletre indult. Halkan kinyitotta a gyerekszoba ajtaját, és mosolyogva beosont. Harry csendesen szuszogott a kiságyban, lerúgva magáról a takarót. Perselus betakarta a mélyen alvó kisfiút, kisimította haját a homlokából, és halkan aludni tért.

***

A jajveszékelő embereknek fel sem tűnt a hoppanálással járó pukkanás, ahogy megérkezett. Lába földbe gyökerezett az elé táruló látványtól: barátai háza szinte teljesen megsemmisült. Siriusszal és Remusszal felváltva járőröztek a környéken, mióta megtudták a jóslatot. Hiába voltak barátok, nem bízott Pettigrew-ban. Sirius ötlete volt, hogy Peter legyen a titokgazda, de mindenkivel hitessék el, ő lett Potterék titokgazdája, így Peter biztonságban lesz. De a Fidelius sem akadályozta meg őket abban, hogy minden este a környéken őrködjenek. Ma este rajta volt a sor, de elkésett! Dermedten indult a romok felé, csak halványan emlékezve rá, hogy indulás előtt kiábrándító bűbájt szórt magára. Az sem érdekelte volna, ha a muglik meglátják. Sietősen kerülgette a törmeléket, majd belépett a házba. A konyha teljesen eltűnt, a nappalit mindenhol vakolat- és sérült bútordarabkák borították, a romokban álló kandallóról szétszóródtak a fényképek. Lépcső előtt porral fedve egy test feküdt, letérdelt mellé és a pulzusát kereste. Kigördült egy könnycsepp a szeméből, ahogy rájött; James halott.

Remegve indult az ingatag lépcsőn az emeletre. Félelme beigazolódni látszott, amikor felért és a gyerekszoba leszakadt ajtaja fogadta. Mély lélegzetet vett, és óvatosan belépett a valaha jobb napokat látott helyiségbe. Itt is mindent törmelék borított, a plafon félig leszakadt, a bútorok romokban álltak. A sarokban álló kiságy felé nézett, és a rémülettől a szíve kihagyott egy dobbanásnyit. A kiságy előtt Lily feküdt mozdulatlanul. A bútorok maradványait kerülgetve botorkált a nőhöz, majd térdre esett és őrjöngve kereste a pulzusát, de nem találta. A szívébe maró fájdalomtól alig kapott levegőt, zokogva emelte fel és szorította magához az ernyedt testet. Nem tudta, meddig tartott, de a saját zokogásába lassan egy gyerek panaszos sírása vegyült. Felemelte a fejét és a kiságy felé nézett, ahol Harry kétségbeesetten szorította a rácsokat.

***

Olyan hirtelen ébredt, hogy egy pillanatig azt sem tudta, hol van és miért hallja még mindig a gyereksírást. Kiugrott az ágyból, magára kapta a köntösét, és sietősen Harry szobájába indult, remélve, hogy Remus nem ébredt fel.

Az egykori szobája egyáltalán nem hasonlított arra a kopott, sivár lyukra, ami az emlékeiben élt. A kék falakat mágikus állatok tarkították, Remusnak köszönhetően pedig játékok és könyvek sorakoztak pedáns rendben a polcokon. Perselus belépve fényt bűvölt az éjjeliszekrényen álló apró lámpába, majd a kiságyhoz lépett és kivette belőle a kétségbeesetten síró Harryt. Három hónap telt el azóta, hogy az alig egy éves kisfiút elhozta Godrick’s Hollow-ból, és Harryt minden este rémálmok kínozták. Lassan ringatva sétálgatott az apró szobában, miközben Lilyről és Jamesről mesélt az egyre csendesedő gyereknek. Miután Harry visszaaludt, visszatette őt az ágyába, lágyan betakarta és a kislámpát égve hagyva kilépett a szobából. Egy figyelő bűbájt helyezett az ajtóra, ami értesíteni fogja, ha Harry ismét felébredne. Mivel az álom teljesen kiment a szeméből, a konyhába indult.

Egy csésze teával a kezében elhelyezkedett a kedvenc karosszékében a nappaliban. Imádta Harryt, és örült, hogy Remusszal együtt nála laknak, de néha egy kis magányra vágyott. Ilyenkor volt ideje rendszerezni a bájitalait és a gondolatait. Belekortyolt a teájába, és hagyta magát elveszni az emlékeiben.

Harry végre elaludt a karjaiban, így sikerült észrevétlenül elhagyniuk a romossá vált házat. Dumbledore próbálta meggyőzni őt, hogy a fiút inkább a rokonai gondjaira kellene bízni, de Perselus erre nem volt hajlandó. Tudta, hogy Lily nővére gyűlöl mindent, ami a mágiával kapcsolatos. Nála semmi jóra nem számíthatna az árván maradt kisfiú. A vérvédelem, ami a Privet Drive-on megvédte volna Harryt Voldemorttól, semmit nem ér a szabadon kószáló halálfalók ellen. Amint kiért az utcára, senkivel és semmivel nem törődve a Fonó sorra hoppanált. Belépve a házba a legerősebb záró bűbájjal látta el az ajtót, majd a nappaliba érve egy pálcaintéssel fellobbantotta a tüzet a kandallóban, és lefektette a csendesen szuszogó kisfiút a kanapéra. Majd holnap megcsinálja neki a kisszobát. Alighogy megigazította rajta a takarót, erőteljes kopogtatás törte meg a csendet. Mindenre felkészülve, pálcával a kezében, az ajtóhoz sietett és egy ellenőrző bűbáj után kinyitotta azt. Megdöbbenve nézett az ajtóban ácsorgó, teljesen összetört és sebesült Remusra. Az ájulás szélén álló férfihez lépett, óvatosan átkarolta, majd segített neki a nappaliba menni. Leültette az egyik fotelba, diagnosztikai bűbájokkal felmérte az állapotát, aztán a laborjába ment a szükséges bájitalokért. Miután megbizonyosodott róla, hogy minden fiola kiürült, ággyá változtatta a fotelt, és a magához hívott takaróval betakarta az Álomtalan álomtól mélyen alvó férfit.

A gondolataiból a kandallóban zöldre változott lángok rángatták ki. Harcra készen felugrott, és pálcáját az érkezőre fogta, csakhogy egy pillanattal később döbbenten engedje le azt.

***

Halkan osont végig a jól ismert sötét folyosón. Minden csendesnek és kihaltnak tűnt, de az utóbbi időben nem lehetett biztos benne, hogy kik tartózkodnak a közelben. Két hónapja, aprólékosan tervezte meg a mai éjszakát. Lassan, egyesével csomagolt el mindent, amire szükségük lehet, nehogy bárkinek is feltűnjön a dolog. Miután becsukta maga után a szalon ajtaját, mély levegőt vett. Sikerült eljutnia idáig, anélkül, hogy bárki is észrevette volna. Tudta, csak egy emberre számíthat! A kandallóhoz lépett és egy marék hop-port szórt a tűzbe, majd az úticél bemondása után eltűnt a fellobbanó smaragdzöld lángokban. Egy pillanattal az előtt, hogy kivágódott az ajtó és egy zöld fénycsóva csapódott a kandallóba.

***

– Narcissa, mit keresel itt?

– Perselus, le kell zárnod a Hop-hálózatot, utánam fog jönni! – nézett kétségbeesetten a férfira. Perselus a kandalló felé fordította a pálcáját, és tette, amit a nő kért. Narcissa sóhajtott egy nagyot, majd fekete köpenye alól óvatosan kivette a mélyen alvó kisfiát. Lágyan megcsókolta a puha arcocskát, és a kanapéhoz lépve lefektette rá a gyereket.

– Köszönöm! Sajnálom, hogy így rád törtem, de nem tudtam, hová is mehetnék. Te vagy az egyetlen, akiben megbízom!

– Perselus, minden rendben? – A kérdésre mind a ketten a lépcső felé néztek, ahol pálcával a kezében Remus állt.

– Igen, Remus, minden rendben! – válaszolt a kérdésre a bájitalmester, miközben hellyel kínálta a vendégét.

– Akkor magatokra hagylak titeket. Mrs Malfoy, szeretné, ha felvinném Dracót, hogy kényelmesebben tudjon aludni? – nézett mosolyogva az ujját szopogató kisfiúra.

– Kérem, csak Narcissa – mosolyodott el a nő –, hiszen évfolyamtársak voltunk. Jobban szeretném, ha Draco a közelemben maradna. Lucius csak ritkán engedett a közelébe, jobban szerette, ha egy házimanó vigyázott rá. – Felemelte a fejét, gőgösen felhúzta az orrát, és utánozva a férje hanghordozását megszólalt: – Egy Malfoy nem bújhat nők szoknyája mögé! Meg kell tanulnia, hogy nem számíthat másra, csak saját magára! – Keserű mosoly húzódott az ajkára, majd ismét elkomolyodott. – Kérlek, te is maradj, Remus, elvégre téged is érint a dolog.

A két férfi egymásra nézett, majd Remus is kényelmesen elhelyezkedett a másik karosszékben.

– Lucius készül valamire – vágott rögtön a közepébe Narcissa. – Tele van a kúria volt halálfalókkal. Nagyon figyeltek arra, hogy előttem semmiről ne beszéljenek, de néha sikerült elcsípnem néhány részletet. Azt tervezik, hogy felkutatják Harry Pottert és a Főnix rendje tagjait, aztán bosszút állnak uruk haláláért.

A két férfi döbbenten kapott levegőért. Perselus sejtette, hogy Lucius bosszúra készül, de nem gondolta, hogy Harry életére akar törni.

– Most mihez kezdünk? – kérdezte Remus aggódva. – Beszélnünk kell…

– Nyugodj meg, Remus, nem lesz semmi baj. Harry biztonságban van.

– Biztos vagy benne? – nézett a nő rémülten a bájitalmestere. Aggódott azért a kisfiúért, aki egy éjszaka leforgása alatt lett árva és a világuk megmentője. – Lucius kiderítette, hogy hol laknak Lily rokonai. Pettigrew kapta a feladatot, hogy ellenőrizze, ott van-e a fiú.

– Igen – válaszolta mosolyogva Perselus –, biztos vagyok benne.

– Hogy lehetsz benne ennyire biztos? Mindenki tudja, hogy Harryt a mugli rokonainál helyezte el Dumbledore.

– Nyugodj meg, Cissy! Harry fent alszik az emeleten – mosolyodott el lágyan a bájitalmester.

– De hogyan?

– Beszéljük ezt meg reggel. Mindannyiunkra ráférne egy kiadós alvás.

– Rendben – szólt közbe Remus –, én alszom a kanapén.

– Ne butáskodj, Lupin! – nézett rá mérgesen a bájitalmester. – Te a saját szobádban alszol, Narcissa pedig alhat az enyémben, úgyis lassan ellenőriznem kell a készülő bájitalokat.

– De – szólt közbe a szőke hajú nő, ám Perselus nem engedte, hogy befejezze.

– Nem! Lupin, mars a szobádba, Narcissa, te pedig fogd szépen Dracót, megmutatom a szobát. – Ezzel ellenkezést nem tűrve felkelt a fotelből és az emeletre indult. Remus elnézően megcsóválta a fejét, majd maga előtt terelve az elképedt nőt, a barátja után baktatott. A lépcsőn felérve elköszönt, és a folyosó végén lévő utolsó ajtóhoz sétált. Miután becsukódott mögötte az ajtó, Perselus kinyitotta a szobája ajtaját, de mielőtt beléphetett volna, megszólalt a fejében a korábban felhelyezett bűbáj, ezzel egy időben pedig felhangzott Harry panaszos sírása. Gyorsan megfordult és a gyerekszoba ajtajához ment, majd kinyitva azt a kiságyhoz lépett, és kivette belőle a hangosan síró kisfiút. Szorosan magához ölelte, majd az ajtó felé vette az irányt.

– Jobb lesz, ha magammal viszem a földszintre, így tudtok pihenni – nézett mosolyogva az ajtóban álló nőre. – Gyere, már biztos nagyon fáradt lehetsz.

Óvatosan kikerülte a nőt, majd a mellettük lévő ajtón belépve fényt bűvölt.

– Ez lenne az. Ott találod a fürdőt – mutatott az egyik könyvespolc melletti ajtóra –, érezd otthon magad. – Ezzel elindult, hogy az időközben elcsendesedett Harryvel magukra hagyják a vendégeiket, de Narcissa hangja megállította.

– Perselus, köszönöm.

– Nincs mit!

– Perselus.

– Igen?

– Hiányoztál! – mondta ellágyult tekintettel Narcissa.

– Te is hiányoztál nekem, Cissy! Jó éjszakát! – Ezzel becsukta maga után az ajtót és a laborjába indult. Tudta, hogy ma már úgysem tudna aludni. A laborjába lépve egy pálcaintéssel meggyújtotta a kandallóban a tüzet, és lefektette Harryt a járókába. Óvatosan betakarta a most mélyen alvó kisfiút, vont köré egy pajzsot, ami megvédi őt a bájitalgőzöktől, majd az asztalhoz lépett és belemerült a bájitalfőzésbe.

***

Eközben a Malfoy kúrián Lucius Malfoy őrjöngve tört-zúzott. Megátkozott mindenkit, aki az útjába került, nem számított, hogy az illető ember volt-e, vagy házimanó. Megesküdött magában, hogy ezt még nagyon megkeserüli a nő. Amint egy kicsit lenyugodott, elküldte az embereit, hogy a föld alól is kerítsék elő a feleségét és a fiát. Volt egy sejtése, hová is mehetett, de nagyon remélte, hogy téved. Dühösen söpört végig a kúria folyosóján a dolgozószobájába, észre sem véve, hogy egy hatalmas szempár kíséri a mozdulatait.

***

Remus nyitott szemmel feküdt az ágyán, amikor felharsant Harry sírása. Gyorsan kiugrott az ágyból, majd az ajtó felé indult. A folyosóra lépve meglátta, ahogy Perselus Narcisszával a nyomában a gyerekszobába lépett, így visszament a szobájába. Nagyon sokat köszönhetett a férfinak, aki nemcsak megmentette az életét, de még a házába is befogadta és mellette állt a gyászában. Az ablakhoz lépett, és az egyre terebélyesedő hold világossága elől behúzta a sötétítő függönyt, majd ismét lefeküdt és kimerült álomba zuhant.

***

Reménykedve ült a hatalmas vonat egyik üres fülkéjében. Még nem indultak el, de Remus izgatottan várta, hogy végre meglássa a Roxfortot. A szülei sokat meséltek az iskoláról, amikor a telihold után betegen feküdt az ágyában. Mikor végre ő is megkapta a levelét, a szülei nem akarták elengedni, de az iskola igazgatója megígérte nekik, hogy biztosít a kisfiú számára egy biztonságos helyet, ahol a teliholdat töltheti.

Nem vágyott másra, minthogy a lehetőségekhez képest normális életet élhessen, és végre barátokat találjon. A fülke ajtaja hirtelen kinyílt és egy vörös hajú kislány lépett be rajta.

– Szia, bejöhetünk? Úgy tűnik, minden fülke foglalt!

– Szia, gyertek csak nyugodtan – mosolygott a kislányra és a mögötte ácsorgó fekete hajú kisfiúra. – Én Remus vagyok.

– Én pedig Lily, ő Perselus – viszonozta a mosolyt a kislány, miután leültek.

**

– Lily, várj! – visszhangzott a folyosó a kiáltástól. – Madame Pomfrey most engedett ki, így tudok veletek tanulni.

– Ennek nagyon örülök, Remus, csak siess, Perselus már vár minket! – Ezzel beléptek a könyvtárba, és az egyik eldugott asztalhoz igyekeztek.

– Ne haragudj a késésért, Perselus – ült le zihálva az asztalhoz Lily, majd kipakolta a könyveit a táskából.

– Semmi baj, Lily, Remus, örülök, hogy Madame Pomfrey végre kiengedett. Mivel kezdünk?

**

– Nézd, Bella, a Mardekár ház szégyene és a kis barátja! Hol hagytad a sárvérű barátnődet, Piton? – röhögött hangosan Rodolphus. – Mi az, Piton, talán a kis sárvérű nem bírja a szagodat?

– Ne hívd így! – szólt rá Perselus mérgesen.

– Különben mi lesz, Piton? Szerintem meg kellene tanítanunk neki, hol a helye, mit szólsz, Bella?

Azzal előkapta a pálcáját, és egy átkot küldött a két harmadéves fiú felé. Perselus gyorsan arrébb lökte Remust, így őt találta el a nagy erejű átok, amitől hátra repült, és a kőfalnak csapódva elterült a földön. Bella Remusra fogta a pálcáját és már az útjára bocsájtotta az átkát, de szerencsére az nem ért célba, egy hirtelen felbukkanó pajzson szertefoszlott. Mielőtt rájöhetett volna, hogy mi történik, eltalálta őt és Rodolphust is egy átok, amitől eszméletlenül rogytak a padlóra. Remus az ájultan heverő Perselushoz sietett és leguggolt mellé.

– Jól vagy, Remus? – kérdezte egy hang a feje felett. Felpillantva Siriust és Jamest látta feléjük sietni.

– Én igen, de Perselus megsérült, el kell vinnünk őt a gyengélkedőre. – A két fiú segítségével felemelte a földről a barátját, és a gyengélkedő felé indultak.

**

– Ugyan, Sirius, nem nehéz, csak figyelj! – hallatszott Perselus hangja a könyvtár eldugott asztala felől. – Minden alapanyagnak megvan a maga mágikus tulajdonsága, ezért nem mindegy, milyen sorrendbe szórod bele az üstbe. Ha erre nem figyelsz, úgy jársz, mint tegnap, és megint mehetsz Fricshez büntetőmunkára.

Remus mosolyogva sietett a barátai felé. Mióta James és Sirius tavaly megátkozták a két hetedéves mardekárost, ők öten elválaszthatatlanok lettek.

– Na végre, Remus, már azt hittük, nem is jössz! – kapta fel a fejét Lily az érkezésére.

– Ne haragudjatok, srácok, csak megvártam Petert, kellene neki is némi segítség.

– Rendben, üljetek le, és kezdhetjük is.

**

Idegesen kapkodta a fejét, a menekülési utat keresve. Nem akarta látni, hogyan fordulnak el tőle a barátai. Hat évig sikerült eltitkolni előlük a vérfarkaskórt, de most valahogy mégis rájöttek. Fejében egymást kergették a gondolatok, nem akart itt lenni, nem akarta ezt. Lehajtotta a fejét, majd a szeméből kigördült egy könnycsepp, ahogy meghallotta, hogy valaki közeledik felé. Nem mert megmozdulni, csak várta az elkerülhetetlent.

– Remus – hallotta meg maga mellett Perselus hangját –, a barátunk vagy, és ezen semmi nem változtat, még ez a …

– Apró szőrös probléma sem – vágott a szavába James nevetve. Remus felemelte a fejét, és hitetlenkedve nézett a barátaira.

***

Perselus kimérte az utolsó elkészült bájitalt is, eltakarított maga után, majd a laborjában, a kandalló előtt álló foteljéhez indult. Egy sóhajjal leült és kinézett az ablakon. Szerette a napnak ezt a magányos óráját. Az ég lassan szürkülni kezdett, jelezve, hogy hamarosan felkel a nap. Szerencsére Harry nem ébredt fel többször az éjszaka folyamán, így nyugodtan be tudta fejezni a Szent Mungónak és a Roxfortnak szánt bájitalokat. Aggódott Harryért és Narcisszáért, nem akarta, hogy bármi bajuk essen. Tudta Luciusról, hogy a hatalomért bármire képes, de nem hitte volna, hogy egy alig egy éves gyerekre akar vadászni. Megrázta a fejét, felállt a fotelből és a konyhába indult reggelit készíteni. Nem szerette volna, ha Remus kötelességének érzi, hogy kiszolgálja őt. Nem azért fogadta be magához, hogy legyen valaki, aki főz rá. Remus a barátja volt, aki nemcsak a legjobb barátait vesztette el azon a szörnyű éjszakán, de a szerelmét is. Tudta, hogy Lupin, akárcsak ő, menekül az emlékei elől. A konyhába érve örömmel látta, hogy Remus még nem került elő. Gyorsan összekészítette a szükséges alapanyagokat és elmerült a főzésben.

***

Remus nyúzottan ébredt, mint minden reggel a tragédia óta. Lezárt szemhéjai alól könnyek folytak végig az arcán, miközben végiggondolta az álmát. Élete legszebb időszaka volt a Roxfort, végre lettek barátai, akik nem fordultak el tőle, amikor kiderült, hogy vérfarkas, hanem segítettek neki mindenben. Hiányoztak neki, de legfőképp Sirius. Sirius, akit Pettigrew csapdába csalt azon az éjszakán, és ő későn ért oda, s a szerelme a karjai között halt meg. Ám nem adta olcsón az életét; vitte magával Rodolphus és Bellatrix Lestrange-t. Pettigrew viszont elmenekült, ám Remus megfogadta, hogy bosszút áll a szerelme haláláért.

Letörölte a könnyeit, felkelt az ágyból, magához vette a ruháit és a fürdőszobába indult, hogy elkezdje az újabb napot Sirius nélkül.

***

Narcissa mosolyogva nézte a konyhában sürgölődő alakot. A mai napig bánta, hogy nem követte a nővére, Andromeda példáját és mondott nemet az elrendezett házasságára Luciusszal. Ha akkor a sarkára áll, most boldogan élhetne vele és Draco az ő fia lenne.

– Jó reggelt, Narcissa! – ugrasztotta meg Remus hangja. – Hogy aludtál?

– Jó reggelt! – fordult a férfi felé. – Köszönöm, tűrhetően.

– Jó reggelt, miért nem jöttök beljebb? Nemsokára kész a reggeli! – nézett rájuk Perselus, miközben óvatosan tányérra szedte az elkészült rántottát.

– Hol vannak a fiúk? – kérdezte Remus, miközben leült az asztalhoz. – Lefelé jövet be akartam nézni Harryhez, de üres volt az ágya.

– Harry a laborban alszik – válaszolta Perselus –, nem akartam, hogy a rémálmai miatt ne tudjatok aludni. Megyek, megnézem, felébredt-e már. – Azzal letette a tányérokat az asztalra és a laborjába indult. Az asztalnál ülők egymásra néztek, és Narcissa halkan megszólalt.

– Látom, felkavarta a jelenlétem – sóhajtott egy mélyet –, de nem tudtam, hová is mehetnék. Jobb lenne, ha elmennénk, talán el tudnánk hagyni az országot, mielőtt Lucius ránk talál.

– Nem mentek sehova – mondta Perselus és Harryvel a kezében belépett. – Egyszer már hagytam, hogy elsétálj, többé nem engedem. Egyetek, sok megbeszélnivalónk van.

***

Lucius Malfoy fel-alá mászkált a kúria nappalijában. Az emberei sorra érkeztek vissza azzal a hírrel, hogy sehol nem találják a feleségét. Sorra vette az ismerősöket, akikhez menekülhetett, de nem talált senkit, aki szembe mert volna szállni vele. Az ablakhoz lépett és kinézett a valaha jobb napokat látott birtokra. Az elhanyagolt kertben mindenfelé burjánzott a gaz, a sövények formájukat vesztve nőttek az ég felé. Az ajtó nyítódására hátrafordult, de a belépő férfi látványára fintorogva nézett újra a birtokra.

– Uram – szólalt meg rettegve a férfi –, azt hiszem, én tudom, hová mehetett a feleséged.

– És mégis hová? – kérdezte vissza sem fordulva.

– Nem tudhatsz róla, mert akkor már nem jártál a Roxfortba, de az ötödik évünk végén Narcissa beleszeretett valakibe – kezdett bele a történetbe, miközben óvatosan beljebb lépett. – Sokáig titokban tartották, csak a barátaik tudtak a dologról.

– Ki az? Beszélj te patkány, különben megátkozlak! – rántotta ki a kígyófejes sétapálcájából a pálcáját.

– Perselus Piton az, uram – húzta össze magát Pettigrew.

– Micsoda? Az a fattyú? Tudod, most hol lakik?

– Igen, uram, még mindig a Fonó soron lakik, és vele van Harry Potter is. Dumbledore-nak nem sikerült meggyőznie róla, hogy vigye a kölyköt a rokonaihoz.

– Szedj össze mindenkit, meglátogatjuk Pitont – fordult el az előtte kuporgó férfitól, és az ajtó felé indult. – És Peter, Crucio!

A földön fetrengő Pettigrew sikolyai elnyomta a halk pukkanást.

***

A Fonó sori ház nappalijában csak a két földön játszó kisfiú gügyögése törte meg a csendet. Perselus a kandallópárkányra támaszkodva nézte a lángokat, miközben arra várt, hogy a többiek is megjelenjenek. Hallotta, ahogy Narcissa és Remus csendesen a kanapéhoz lépnek és leülnek, de még nem fordult meg. Próbálta összeszedni a gondolatait. Lassan megfordult és a kanapén ülőkre nézett.

– Mesélj el mindent, Cissy! – kérte fojtott hangon a nőt, miközben a dohányzóasztalt megkerülve a kedvenc karosszékéhez ment.

– Mint azt már az este is mondtam – kezdett bele Narcissa –, Peter kapta a feladatot, hogy kiderítse Harry hollétét. Mostanra valószínűleg Lucius is tudja, hogy nincs a rokonainál. Sok mindent én sem tudok, de egy-két elejtett információból rájöttem, hogy Lucius megbízta Pettigrewt, hogy az animágus alakjában kémkedjen Dumbledore után is, és próbáljon megtudni mindent Harryről és a Főnix Rendje tagjairól.

– Mit csinálunk most, Perselus? – kérdezte Remus kétségbeesve. – Biztonságos helyet kell keresnünk Harrynek, és szólnunk kellene…

Remus mondandóját félbeszakította egy pukkanás. Perselus felugrott a fotelből és a pálcáját harcra készen fogta a betolakodóra. Harry és Draco abbahagyták a játékot és a hoppanálás hangjától megrémülve a kanapé felé kezdtek mászni.

– Dobby sajnálja, hogy csak így betört, de Dobbynak fontos mondanivalója van.

Perselus lassan leengedte a pálcáját, és segélykérően nézett a kanapén ülő nőre.

– Mi az, Dobby? – nézett Narcissa a manóra.

– Jajj, asszonyom! Dobby nagyon boldog, hogy asszonyom jól van – sipákolta a manó, sírásra késztetve a már Remus ölében ücsörgő Harryt. – Rossz, Dobby, rossz Dobby!

– Dobby, kezdj végre beszélni! – parancsolt rá a nő a fejét az asztalba verő manóra.

– Malfoy gazda tudja, hol bujkál az asszonyom és Harry Potter – nézett nagy szemekkel a lassan megnyugvó kisfiúra. – Pettigrew uram felvilágosította Malfoy gazdát Narcissa asszony iskolai szerelméről, és Malfoy gazda összeszedi az embereit, hogy ide jöjjenek.

– Mit csinálunk most, Perselus? – tette fel ismét a kérdést Remus. – Nem hagyhatjuk, hogy Lucius ránk találjon.

– Nyugodjon meg mindenki – emelte fel a hangját a bájitalmester –, minden rendben lesz. Köszönöm, manó, hogy értesítettél minket. Most menj haza, hogy senki ne vegye észre az eltűnésed.

– Dobby teszi, amit mondanak neki, de visszajön, ha megtud valamit! – Azzal egy pukkanással eltűnt.

– Remus, menj és hozd ide a térképet.

– Mit akarsz csinálni vele?

– Csak hozd ide, kérlek! – nézett a vérfarkasra egy kicsit bosszúsan. Remus felállt, majd Narcissa kezébe adta Harryt, és a lépcsőn felsietve a szobájába ment. Kis idő múlva visszatért, kezében egy üres pergamennel, amit letett a dohányzóasztalra.

– Mit akarsz csinálni vele? – kérdezte ismét Remus, miközben nézte, ahogy Perselus aktiválja a térképet.

– Egy kicsit átalakítjuk – válaszolta Perselus. –, hogy a Roxfort helyett a Fonó sort mutassa, így láthatjuk Luciusék mozgását.

– Tudok segíteni valamiben? – érdeklődött Narcissa csendesen. Perselus a nőre mosolygott, majd intett, hogy lépjen közelebb. Narcissa óvatosan felállt, letette a két kisfiút a szőnyegre, és a dohányzóasztalhoz lépett. Szeme elkerekedett a csodálkozástól, ahogy a pergamenre nézett. Az eddig üresnek látszó papíron most vonalak kusza hálózata és mozgó pontok váltak láthatóvá.

– Ez fantasztikus – mosolygott a két férfire. – Honnan van ez a térkép?

– Mi csináltuk hatodéves korunkban – mosolygott büszkén Remus, de a mosoly gyorsan leolvadt az arcáról. – Gondolod, hogy működni fog?

– Reménykedem benne – válaszolta Perselus, majd a labor felé indult. – Meséld el Narcissának a térkép történetét, míg én hozom a szükséges bájitalokat.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, Perselus mélyet sóhajtott. Tudta, hogy egyszer sor kerül erre a csatára, de nem számított rá, hogy ilyen hamar. Ismerte Luciust, tudta, hogy addig nem nyugszik, amíg a vélt és valós sérelmeit meg nem bosszulja. Gyorsan összeszedte azokat a bájitalokat, amikre szüksége lesz és visszaindult. Mire ismét a nappaliba lépett, Narcissa és Remus a bűbájokat beszélte meg.

***

Lucius Malfoy gonosz mosollyal az ajkán figyelte az előtte térdeplő embereket. A Sötét Nagyúr bukása után kötelességének érezte átvenni annak helyét. Mindig is vágyott a hatalomra, de nem elégedett meg azzal, amit a Malfoy név és vagyon adott neki. Az aranyvérűek felsőbbrendűségében hitt, ezért csak azokat a szabadon lévő halálfalókat gyűjtötte maga köré, akik aranyvérűek voltak. A félvéreket és sárvérűeket nem tekintette embernek. Az örökösét is ebben a szellemben akarta nevelni, de Narcissa megakadályozta benne, amiért a nőnek bűnhődnie kell. Végighordozta a tekintetét az emberein, majd szólásra emelkedett.

– Elérkezett a bosszúnk órája. A tudomásomra jutott, hogy Piton bújtatja Harry Pottert a Fonó sori házában, és az én kedves feleségem is ott rejtőzik. Amint megérkezünk, bárkit megölhettek és megkínozhattok, aki elétek kerül, de Harry Potter, Piton és Narcissa az enyém. Megértettétek? – Izgatott mormolás futott végig a termen – Sötétedés után indulunk, addig készüljetek.

Amint mindenki elhagyta a régi báltermet, magához szólította az egyik házimanót, és Lángnyelv whiskyt kért tőle. Miközben az italt kortyolgatta az ablakhoz lépett, és az esti támadás részleteit dolgozta ki magában.

Nem bánta meg, hogy ezeket az embereket sikerült magához édesgetnie. Rabastan Lestrange az egyik legerősebb szövetségese, aki minden követ megmozgat, hogy bosszút állhasson a fivére és sógornője haláláért.

Greyback és Mulciber pedig annyira kegyetlenek voltak, hogy jobbnak látta, ha mellette vannak, mint ellene. Megitta az utolsó korty whiskyét, és csendben elhagyta a termet, hogy a könyvtárban kutakodjon egy kicsit sötét és kegyetlen varázslatok után, amivel megbüntetheti a feleségét.

***

A Fonó sori házban lassan esteledett. Narcissa, Perselus és Remus egész nap, szinte megállás nélkül dolgozott, csak annyi időre álltak meg, hogy bekapjanak valamit és lefektessék a fiúkat.

– Azt hiszem, kész – jelentette ki Perselus, miközben végignézett a pergamenen. – Már csak ki kell próbálni. Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! – A pergamenen lassan megjelentek a Fonó sor körvonalai, a házak, a bűzös csatorna és az emberek. Perselus elmosolyodott, ahogy meglátta a Harry Potter és Draco Malfoy feliratú pöttyöt az emeleti gyerekszobában. – Sikerült!

– Hála Merlinnek! – mosolyodott el Narcissa, és fáradtan lerogyott a kanapéra. – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én innék egy teát.

– Rögtön hozom – indult el Remus a konyha felé, de egy pukkanás megtorpanásra késztette.

– Dobby jött, ahogy csak tudott – sipította a feltűnő manó. – Malfoy gazda és emberei elindultak.

– Máris? – nézett össze Remus és Perselus, miközben a hoppanálással járó pukkanások hangja beszűrődött az utcáról – Narcissa, fogd a fiúkat és menjetek le a laborba, ott biztonságban lesztek! – adta ki a parancsot a bájitalmester és aggódva nézett a vérfarkasra, aki már a térképen figyelte Lucius és a halálfalók mozgását. Miután Narcissa után becsukódott a bájitallabor ajtaja, a legerősebb bűbájokkal látta el azt. – Kezdődjön a tánc!

***

Lucius Malfoy undorodva nézett szét azon az utcán, ahová érkezett. Minden lepusztult volt és bűzlött a csatorna poshadt vizének szagától. Dölyfösen végignézett a fehér, halálfalómaszkot viselő seregén, majd a pálcáját a torkához érintve megszólalt.

– Piton – zengett végig a kihalt utcán a Sonorus bűbájjal felerősített hangja –, add ki Pottert, a feleségemet és a fiamat, és ígérem, nem rombolom földig ezt a helyet!

– Ugyan, Lucius – hallatszott mindenhonnan Perselus hangja –, mikor csináltam azt, amit te akartál? Azt ajánlom, hogy fogd a pincsi kutyáidat és menj innen, mielőtt még megbánnád.

A szőke hajú férfi mérgesen leeresztette a pálcáját és kiadta a parancsot.

– Kezdjétek!

***

Narcissa a bájitallabor sarkában kuporgott, magához szorítva a két elkeseredetten síró kisfiút. Megesküdött magában, hogy Lucius nem teheti a kezét egyik gyerekre sem. Az élete árán is megvédi ezt a két csöppséget. Rémülten kapott levegő után, ahogy meghallotta, hogy berobban a bejárati ajtó. Lassan felkelt a földről, beletette a két kisfiút a járókába, felemelte a pálcáját és harcra készen az ajtó felé fordult.

***

Tíz évvel később

– Tessék? – nézett Harry hitetlenkedve az előtte ülő szüleire. – Most csak viccelsz, ugye?

– Nem, Harry, ez nem vicc! – nézett mosolyogva a fiúra Perselus. – Pettigrew-t tényleg szegény Hagrid taposta agyon, de erről azóta sem tud. Ismered őt, nem bírta volna el a lelkiismerete, hogy ártott egy szegény állatnak.

Narcissa hangosan felkacagott Perselus megfogalmazásán, és megfogta a férje kezét. Immár nyolc éve éltek boldog házasságban és nevelték együtt a két fiút.

– De hogy került Hagrid a Fonó sorra? – tette fel kuncogva a kérdést Draco.

– Ugyanúgy, ahogy a Rend tagjai és az aurorok; Dobby értesítette az igazgatót, aki a segítségünkre sietett. Miközben az aurorok és a rend harcolt a halálfalókkal, én Luciusszal párbajoztam. Miután ő összeesett, Pettigrew megpróbált elmenekülni az animágus alakjában.

– Hagrid észrevette, hogy Perselusra egyszerre hárman támadnak – vette át a szót Narcissa –, és a segítségére sietett, de nem vette észre a lába előtt átszaladó patkányt. Senki sem vette észre a történteket, csak Remus, de megesketett mindenkit, hogy nem szólunk a félóriásnak.

– Nektek is csak azért meséltük el – folytatta Perselus –, hogy tisztában legyetek a történtekkel. Néhány napon belül indultok a Roxfortba, ott mindenki ismeri a Harry ellen irányuló támadás történetét, de ne foglalkozzatok most ezzel, menjetek és repüljetek egyet.

– Apa, te nem jössz? – kérdezte Harry felállva.

– Majd egy kicsit később.

Perselus büszkén nézte, ahogy a két fia a szobájukba indul a seprűkért. Egyszer sem bánta meg, hogy Harryt azon az éjszakán magával hozta Godrick’s Hollowból, és nem hagyta, hogy Albus elvigye a rokonaihoz. Miközben az ablakban állva nézte a két magasan szálló fiút, arra gondolt, hogy Lily és James büszke lenne rájuk, amiért ilyen erős és nyíltszívű fiatalembert neveltek Harryből. És mennyire megváltozott az életük az elmúlt tíz évben. Hivatalosan is örökbe fogadta Harryt és Dracót, Remus pedig a Roxfort tanári karát erősíti, mint sötét varázslatok kivédése tanár.

– Mire gondolsz, Perselus? – ölelte át hátulról a felesége.

– Arra – fordult felé a férfi és egy gyengéd csókot lehelt az ajkára –, hogy mennyire szeretlek titeket.

Vége