A kastély ajtaja döngve nyílt ki, de oda sem nézett. Végig rohant az udvaron, és a birtok határán dehoppanált.

Amikor a világ újra a helyére billent, kirohant a sikátorból, egyenesen az elhagyatott bolthoz. Átlépett a kirakaton, és a lépcsők felé vette az irányt. Talárja örvénylett a lábánál, betegek és gyógyítók ugrottak el az útjából. Hármasával vette a lépcsőfokokat úgy rohant fel az emeletre, remélve, hogy még időben érkezik. A folyosón végigsietve, megállt a legutolsó ajtó előtt. Mély levegőt vett, próbálta lecsendesíteni a futástól és a rémülettől hevesen dobogó szívét. Lassan lenyomta a kilincset, és a bent lévő egyetlen ágyra nézett. A szíve kihagyott egy dobbanásnyit, amikor meglátta az ott fekvő sápadt, de boldogan mosolygó nőt. Csendesen besétált, le nem véve a tekintetét a sápadt arcról. Az ágyhoz lépett, és az ott lévő székre rogyott.

─ Perselus─ suttogta Lily ─, bemutatom neked Harryt, a fiad.