A fekete hajú fiú megrendülten állt a márványkő előtt. Szemeit könny futotta el, miközben a márványba vésett nevet nézte. Kicsi kora óta erre az alkalomra várt, de eddig túl veszélyes lett volna eljönnie. Két hete, hogy Voldemortot legyőzte, és mindenki ünnepelt. De ő csak ide vágyott végre! Fejét lehajtotta, és szabad utat engedett a könnyeinek. A szívébe markoló fájdalomtól alig kapott levegőt. Lábai összecsuklottak, és térdre hullott a sír mellett. Csendes zokogása betöltötte a hűvös, esti levegőt, miközben elsiratta mindazt, amiben nem lehetett része. Nem tudta mennyi ideig térdelt a földön, amikor megérezte, hogy valaki mellé lép, és a vállára teszi a kezét. Lassan felemelte a fejét, és belenézett az őt figyelő fekete szemekbe.

– Gyere, Harry, menjünk haza!